Nem volt még olyan tréningem, ahol ne hangzott volna el ez az egyszerű, mégis sokszor elfeledett jogunk, hogy bizony időt kérni és időt adni magunknak ér.
Számtalanszor belefutunk olyan szituációkba, ahol valójában lenne lehetőségünk átgondolási időt kérni, mégis azt feltételezzük: „most azonnal választ KELL adnom, különben…..”/ „nem mondhatok nemet, mert….” – és akkor most mindannyian befejezhetjük a mondatokat aszerint, hogy mitől tartunk.
Rengeteget segít a határaink képviselésében, ha ki tudjuk mondani, hogy „időre van szükségem”, legyen az akár csak egy percnyi csend is. Egy konfliktushelyzetben ezzel pl. esélyt adunk az idegrendszerünknek arra, hogy az „üss vagy fuss” típusú automatikus reakciókból a higgadt átgondolás felé mehessen. Időt kérni munkahelyünkön is kifizetődő, hiszen megóvhat a túlterhelődéstől, átgondoltabb döntésekre sarkall, ráadásul – sok tévhittel ellentétben – ésszerű keretek között használva tiszteletet vív ki a környezetünkből is, hiszen egyúttal szavahihetőbbekké is válunk, ha azt vállaljuk el, amit véghez is tudunk vinni és jelezzük, ha valami nem fog az adott formában működni.
Persze találkozunk az életben olyan helyzetekkel is, ahol gyorsan kell reagálnunk és nincs idő arra, hogy mérlegeljük az összes létező opciót, előnyt és hátrányt, hanem cselekednünk kell. Sosem felejtem el azt az orvos kliensem, aki bizonyos – és teljesen érthetően – nehéz, nagy nyomású helyzetekben többször kapkodni kezdett, ingerültnek és frusztráltnak érezte magát. Mégis, ezekben a hihetetlenül nehéz helyzetekben is képes volt beépíteni a lélegzetvételnyi megállást, ami sokkal higgadtabb döntések és hatékonyabb kommunikáció felé vitte. De megtanulta azt is, hogy ha az adott helyzetben nem is, a napjában valamikor jogában áll és fontos is időt szánnia az érzései megélésére, feloldására, a feszültségeinek levezetésére.
